A gyerekek látszólag néha gyűlölik egymást. Látszólag nem érdekli őket, hogy mi van a másikkal, hol tart éppen az életben, mik a gondjai, ki bántja, van-e szüksége segítségre és még sorolhatnám. Tehát ridegnek tűnnek egymással. Persze létezik a mindent elsöprő szeretetben üdvözülő, tökéletes testvér pár is, biztosan, de én az elsőt tapasztaltam meg a bátyámmal. Azt éreztem rajta mindig is, hogy nem érdeklem, és kívülről mindig azt látta mindenki, hogy engem se nagyon izgat mi van vele, de aztért pontosan tudtuk mindig mindketten, mi van a másikkal, és ha nem is nyíltan, de láthatatlan módon, hátulról mindig igyekeztünk segíteni is a másiknak.
Amikor megvette a régen vágyott autóját például vettem neki egy egyedi gravírozott kulcstartót, és tudta, hogy szinte csak én ismertem fel, hogy életének egyik legnagyobb dolga a huszonnyolc esztendő alatt, hogy ő ezt az autót meg tudta venni.
Szintén mondhatom, hogy amikor meglett a mesterszakács vizsgám, és ő nagyon jól tudta, hogy nem csak nagyon stresszes vagyok a vizsga miatt, hiszen nagyon fontos számomra, hogy jól sikerüljön, bizony rengeteget kellett érte tanulnom, és nagyon sok hiányosságom fel kellett oldanom, és az átadóra kaptam tőle ajándékba egy hímzett, egyedi munkaruha szettet, ami nem csak a hímzett séfkabátból, de egyedi törlőkendőből és hímzett törölközőből állt, hogy a verejtéket mindig le tudjam törölni a homlokomról. Persze ebbe is beletett egy nagyadag viccet, de éreztem mögötte a hatalmas szeretetet és azt, hogy sokat dolgozott azzal, hogy az én munkaruhám egyedi és megismételhetetlen legyen, mert azt gondolta megérdemlem.
Ebből is kiviláglik tehát, hogy nem igazán gondolom, hogy van olyan testvérpár, aki ne szeretné a másikat, és titkon, ha csak fű alatt is, ne azt nézné folyamatosan, hogyan van a másik és mit tudna neki segíteni vagy épp miben tud vele együtt örülni.